Coerver Focisuli Sportról bővebben
Várkert 1. ZENEISKOLA - ESTI GIMNÁZIUM - KÉPZŐMŰVÉSZETI ISKOLA
Kirándulások, táborok Bővebben
Művészeti Iskola - Zeneiskola Bővebben

Erzsébet tábor

Ebben a tanévben is lehetőségünk nyílt arra, hogy tanulóinknak az Erzsébet-program keretében a nyári szünetben programokat szervezzünk. A tábort helyben valósítottuk meg, és az egy hét alatt igyekeztünk olyan programokat nyújtani, melyek értéket és élményt adtak a gyermekek számára. A rendelkezésre álló összegből napi négyszeri bőséges étkezést biztosítottunk, az összetartozás jeleként Erzsébet-tábor logóval ellátott pólót készíttettünk tanulóinknak. A programok megvalósításában együtt működtünk a Devecseri Rendőrőrs és a Devecseri Önkéntes Tűzoltóegyesület munkatársaival, a Devecseri Íjászegyesület tagjaival, a Roma Kisebbségi Önkormányzattal, a helyi és a környékben élő mesterekkel, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszt munkatársaival. A feladatokat mindenki örömmel vállalta, a közös munkát eredményesnek ítélte.

Első nap a  Devecseri Fúvószenekar tábornyitó koncertjét követően a tanulók vidám hangulatban, játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a kialakított csapatban egymással, különböző helyszíneken csillogtathatták kreativitásukat, ügyességüket, felkészültségüket. A kézműves „sarokban” különböző technikákkal ismerkedhettek meg, elkészítették a csapatlogójukat, majd megalkották a „csatakiáltásokat”. A rendőrség munkatársainak jóvoltából a kerékpáros tudásukat mutathatták be a kialakított pályán, és tanácsokat is kaptak a biztonságos közlekedés témában. Az önkéntes tűzoltók rögtönzött bemutatóját követően minden gyerek birtokba vehette a járművet. A városismereti totó sok újdonsággal gazdagította a résztvevőket. Délután a 2018-as Erzsébet-tábor emlékére, az iskolaszépítés jegyében, intézményünk mindkét telephelyén 1-1 vörös levelű juhart, valamint levendulát ültettünk. A nap zárásaként minden csapat bemutatkozott, zengett az udvar a csatakiáltásoktól, indulóktól. Az idei évben tábordalt választottunk, mely 2018-ban a Nélküled lett. Második napon sportversenyeket rendeztünk. A nagyobbak atlétikai versenyeken erősíthették izmaikat, a kisebbek a bemelegítést követően a kölyökatlétika állomásain mozgatták meg magukat. A délutáni program 4 helyszínen zajlott.

  1. helyszín „Alkossunk maradandót”: a Petőfi téri iskola udvarán Göcsei Eszter által készített falfestmény került kifestésre.
  2. helyszín Légvárvarázs: a délelőtti sportolás során a maradék energia levezetését a gyerekek az élő csocsó, ugrálóvár, és gömbfoci használatával tehették meg.
  3. helyszín Vöröskereszt: a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak segítségével, az arcfestés során mindenki átváltozhatott kedvére.
  4. helyszín Íjászat:az érdeklődők megtekinthették és kipróbálhatták a magyarság ősi harceszközeit.  Kutyás bemutató: a bemutató során egy interaktív kutya-gyerek kommunikációs tréning valósult meg, ahol mindenki jól érezte magát.

Szerda délelőtt a táborozók egyik fele Keszthelyre látogatott, ahol csodás környezetben tekintették meg a Festetics Állatpark őshonos állatait, majd hajóra szállt mindenki, és a „Hableány” 1 órás panoráma körút során mutatta be a balatoni táj szépségeit, történetét. A csapat másik fele a kislődi Sobri Jóska Kalandparkba utazott, hogy a kötélpályákon, vízi kalandparkban, labdapályákon mozgassák át izomcsoportjaikat. Csütörtökön a kirándulók helyszínt cseréltek, hogy mindenki átélhesse a másik fél örömét. A kirándulásokról mindenki kellemes élményekkel, új ismeretekkel térhetett haza. Az utolsó nap a hagyományőrzést céloztuk meg, viszont az időjárás úgy döntött, hogy nem áll mellénk a programok rendezvénytéren való megvalósításához, így az iskola falai közé szorultunk. Délelőtt az aulában felállított fajátékok segítségével fejlesztették logikai készségeiket, ügyességüket a gyerekek, a kézművesség iránt érdeklődők az agyagozás rejtelmeibe pillanthattak be, vagy az egész héten át rendelkezésre álló kézműves sarokban „bütykölgethettek”. A filmkedvelők filmet nézhettek, a sportimádók a tornateremben tölthették az időt. A gyerekek és felnőtt kísérőik körében is nagy látványosságnak számított a népviseletbe öltözött betyár karikás ostor bemutatója. Az eszközt néhány vállalkozó szellemű ki is próbálta. Ezen a napon hagyományos magyar étel, gulyásleves és langalló várta a táborozókat. Délután a néptáncbemutatót követően vidám táncház keretében búcsúztunk el egymástól és a tábori élettől, és utoljára csendült fel tábordalunk a Nélküled.

A szervezők a tábor megvalósulásáért köszönetet mondanak a résztvevő gyerekeknek, pedagógusoknak, az iskola valamennyi dolgozójának, és minden együttműködő partnernek.

Erzsébet tábor